6. rész - Sok sebet hordozok....

Sziasztok!

Megmondtam! Összeszedem magam holnapra!

Szóval itt az új rész ebből, mert ez a történet mostanában annyira közel áll a szívemhez, hogy észre se veszem és már megírtam egy részt!

Az elkövetkező részekben leírom azt, amit nem tudtam elmondani, és lesz itt még sok minden amit nem lehet elmondani!:)

Holnap jön rész a másik blogra is, tudom, azt jobban várjátok, de remélem ide is szívesen jöttök majd idővel!:)

Addig is míg nem növi ki magát ez a kis történet, köszönöm a bizalmat!:)

Puszi, Luna

Maya…

Mire kezdtem volna élvezni a pazar bőrfotel ölelő karjait és a lábkényeztetést, visszazavart átöltözni, aztán jött a szokásos koreográfia. Levonszolt a kocsijába és elvitt a koleszba. Ám ezúttal nem dobott ki, hanem megkínált egy cigivel.

-      Nem sokára vége a sulinak. – fújta ki a füstöt.

-      Ühüm…

-      Nem lesz gond évvégén?

-      Mi vagy te az apám? Mondom hogy jól tanulok! – horkantottam akár egy durcás sün.

-      Terveid vannak?

-      Igen, szeretnék egyszer én is egy ilyen frankó kocsit. – simítok végig a bőrülésen. Mi is ez?

-    
  Ez egy Volvo terepjáró – hördül fel tettetett sértődöttséggel a hangjában, de látom, hogy remekül szórakozik rajtam. - Te nem félsz tőlem, igaz?

-      Kellene?

Megrázza a fejét. – Csak megszoktam már, hogy az emberek kitérnek előlem, vagy csontig benyalnak.

-      Na, azt tőlem ugyan várhatod. – szívok a cigimbe. – Miért ki is vagy te? – faggatom szemtelenül, és félrebillentett fejjel méregetem.

-      Valóban – pöccinti ki a sajátját, és hagyja figyelmen kívül a pimasz kérdést. – Hogy állsz a szexel?

-      Mire vagy kíváncsi? A kedvenc pózomra?

-      Inkább, hogy van-e már kedvenc pózod!

-      Gondolom nem sokat tudsz az intézetek titokzatos, félhomályba veszett belső hierarchiájáról. Mindjárt 17 leszek – düllesztek szavaimat követő újabb elismerő pillantása láttán.

-      Nem – vigyorog – nem sokat. És beavatsz a belső hierarchiába?

-      Ennél mi sem egyszerűbb. Olyan mint a középkorban, a földesúrnak az első éjszakához való joga.

Már nem vigyorog.

-       Bántottak?

-      Önként adtam oda magam, hogy befogadjanak. A fiúrészleg vezetője volt, túléltem, hamar végzett, ennyi!

Sokáig figyeli az arcom, aztán a kormány kezdi babrálni. Csak ülünk és hallgatunk. Nem is értem mi késztet arra, hogy beszélni kezdjek.

-      Apám nekem esett egy éjjel részegen….azt ordítozta, nem vagyok a lánya….sokba voltam neki, hát fizessek. Anyám csak nézte….és mikor kértem, hogy segítsen….azt mondta, csinálj úgy mintha aludnál, akkor előbb abbahagyja!

Hatalmasat sóhajtok. Hiába! Vannak emlékek amik úgy tűnik örökké fájni fognak. Összeharapom a szám, hogy érzelemmentesen tudjam folytatni.

-      Nem segített! Akkor láttam őket utoljára! Végigrohantam a falun éjjel pizsamában, apám arcának maradékaival a véres körmeim alatt, a tanárnőm fogadott be.

Erőltetett mosollyal nézek rá, de a szememben könnyek csillognak.

-      Nagy szerencsém van az osztályfőnökeimmel. Mind a kettő remek ember…..és képzeld csak, mindkettőt Tóthnak hívják. - Nagyot nyelek. – Elhatároztam, ha betöltöm a 18-at megváltoztatom a nevem. Szerinted nem a sors kegyetlen tréfája, ha valakit Rezes Mónikának hívnak, és ilyen vörös a haja? Ha akart volna se tud jobban kiszúrni velem! Gyűlölöm a nevem, apám mindig úgy mondta Maóni, de leginkább csak Rozsdásnak hívott, ahogy mindenki a faluban. Anyám meg mókuskának, ha valami munkát kellett helyette elvégeznem. Mókuska, érted a vörös bundájú!

Nem tudom eldönteni, hogy felnyögött vagy felnevetett.

-      Milyen nevet szeretnél?

-      Tóth leszek, Tóth Maya!

-      Úgy legyen! Hívjalak ezentúl így?

-      Ühüm! Örülnék neki…

-      És a barátod nem haragszik a fotózás miatt? Egész nap velem voltál ma is….. tegnap is, pedig hétvége van.

-      Nincs pasim…..még sose volt…….és nem is lesz! Nem tud nekem olyant nyújtani egy férfi, amiért be merném vállalni. – magyarázom a kérdő tekintetének.

-      Téged aztán nagyon megbántottak – suttog. - Vállalnál akt vagy erotikus fotózást? – kérdi hirtelen.

Annyira nem idevaló és váratlan a kérdése, hogy egy ideig csak meredezek rá, mire kivágom, hogy nem!

Nem válaszol csak mosolyog.

-      Pihenj holnap, megérdemled. – búcsúzott.

A nyár hamar elszállt. Statisztáskodtam, és állandó munkám lett a kozmetikai cikkeket forgalmazó katalógusban. A Lizoniczkivel nem találkoztam egész nyáron. Úgy hallottam külföldön nyaral, van valahol egy háza a tengerparton, és ott vannak a családjával.

Egyszer majd én is elmegyek egy tengerpartra, és házam is lesz ott tudom! És itt is lesz egy picuri csodás lakásom, ami csak az enyém, ahol senki se fog éjjel váratlanul rám mászni, és nem arra fogok ébredni a legszebb álmomból, hogy kirángatnak az ágyból, és vizes törölközővel elvernek a zuhany alatt. Saját lakásom lesz, ez minden álmom, az életcélom. Nem kell senki, nincs szükségem se családra, se barátnőre, se pasira. Önálló, biztonságos életet akarok, és megteszek érte bármit!

A szabadidőmben egy elsőst korrepetáltam, amire Márti néni kért meg.

-      Segíts neki kérlek felkészülni a pótvizsgára. Ő is vidékről jött, egy kis faluból, és nem sikerült bepótolnia a lemaradást. Te megérted őt, és okos vagy, tudsz neki segíteni.

Segítettem! Az ő kedvéért még le is vizsgáztam volna helyette, bár nem nagyon hasonlítottunk. Csendes, barna, vékonyka lány volt. Nagyon iparkodott, jól esett az egómnak, az áhítatos pillantása, ahogy figyelt. Engem, aki egyedül élek itt a nagyvárosban és eligazodok annak forgatagában, és képes voltam asszimilálódni a túlélés, és az előbbre jutás érdekében. Munkával harcolom ki az önállóságom és nem roppanok össze sírva, ha valamelyik faszfej kigúnyol, mert dorkónak neveztem a tornacsukát, vagy másként ejtem ki a szavakat.

Nekem ennél jóval több kell egy síráshoz. Inkább ők bőgnek, mert a tiszteletlenséget kemény kézzel büntettem. Nem akartam barátokat, csak azt, hogy tudják, jobb ha nem piszkálnak és elkerülnek.

Szeptemberben egy jókora dobozzal kopogtatott a szobám ajtaján.

-      Anyukám küldi neked és köszöni, hogy segítettél. – nyújtott át egy jókora csomagot. - Disznótoros most vágtunk malacot. És küldött rétest is, nagyon finoman csinálja.

Nem ettem ilyen falusi ételt már vagy négy éve. Vagy talán van már öt is? Megköszöntem és ahogy elment neki is estem. Kolbász volt meg hurka, sajt, fokhagymás pecsenye, sonka és töpörtyű. Kemencében sütött foszlós igazi kenyérrel! Még egy üveg savanyút is küldtek hozzá! A rétes meg almás, meggyes, túrós és mákos volt.

Julis néni készített ilyen jót, még otthon. Mindig megkínált, ő látta, hogy élek. Gyakran vágtunk mi is, a bányába kellett a jó koszt meg a kalória, és mindig ketten tisztítottuk a disznóbelet. Anya megfizette, én meg odaadtam neki a negyed disznót hálából, mert segített felmosni meg elmosogatni a nagy kondért, és addigra a többiek már úgy is olyan részegek voltak, hogy semmire se emlékeztek. Mi meg vágtunk 3-4 malacot is egy évben, volt húsunk bőven. Szegény Julis néni egyedül élt, azért járt segíteni, hogy kipótolja a kis nyugdíját, és az általam rátukmált több kiló hús, meg zsírszalonna egy ideig kitartott neki.

Hálából piskótát sütött szinte minden hétvégén. Kezdte a cseresznyéssel, aztán jött a meggy, ribizli, a barack, szilva és végül a szőlő, ahogy értek a gyümölcsök az udvarában. De rétest, csak ünnepekre készített, ilyenkor áthívott és mutatta, hogy kell a tiszta abroszon a tészta alá nyúlni, és húzni egészen addig, míg már lelógott  és papírvékony lett. Akkor megtöltötte, mikor megsült a kemencében megszórta pórcukorral, leültetett és mosolyogva figyelte, ahogy tömöm magamba egyik szeletet a másik után. Az idősek mindig kedvesek voltak velem, sajnálták a kivert kutyát, csak a gyerekek csúfoltak.

Elgondolkoztam a sütemények felett. Harmadikos lettem 17 éves vagyok és 13 évesen rohantam el otthonról. Azt a néhány hetet leszámítva, 4 éve nem láttam a családomat!

Kimi…

Mark felkapja a fejét.

-      Láttad a kis vöröst? Biztos hogy ő volt? Még emlékszel rá ennyi év után?Akad néhány vörös csaj itt is ha nem is Anglia vagy Hollandia…… - vélekedik.

-      Emlékszik a faszom! – csattanok fel. Ő keresett meg odajött hozzám….és ezt adta. – nyújtom felé a képet.

Rápillant aztán rám és megint vissza a képre. Sokáig nézegeti.

-      Eléggé hasonlít rád…. – jegyzi meg

-      Konkrétan én vagyok kicsiben – morgom.

-      Nem védekeztél?

-      Honnan a faszomból tudjam? Részeg voltam…..csak arra emlékszem, hogy nagyon kívántam…..és, hogy megvolt!

-      Talán néha a másik fejeddel kéne gondolkoznod… - jegyzi meg.

-      Most még te is baszogatsz?

Nem válaszol.

-      Mindig védekezek – csikorgok – és arra pontosan emlékszem, hogy hiányzott az óvszerből……de arra nem, hogy hányszor dugtam meg – grimaszolok.

-      Azt írja hajlandó a DNS tesztre…..

-      Na és akkor mi van – vágok durván közbe – most mond meg mi a faszomat kezdjek velük? Hogy csak így ideállít egy 3 éves gyerekkel, és még ráadásul meg is fenyeget? Szerinted, hiányzik még nekem ez?

-      Talán csak pénzt akar…..

-      És arra várt három évig? – csattanok fel.

-      Hát akkor talán beszélned kéne vele, hogy megtudd, egyáltalán miért keres. Azt írja, bajban vannak, ez egy lepukkant ország gazdaságilag, lehet, hogy elvesztette az állását, talán nincs lakásuk, vagy azt vesztette el, és az utcára kerülne a gyerekkel. Talán elvennék tőle és ezért fordult hozzád. Veszel neki egy lakást, azt rendben van..

-      Te tényleg nem érted? Szerinte van egy 3 éves fiam! Ez nem egy dugás, amiért fizetek, hogy kussoljon! – úgy ordibálok vele, mintha bizony ő tehetne erről az egészről. Kibaszott ideges vagyok.

-      De nagyon is értem! – állja a tekintetem.

-      Nem, ez nem értheted! Nem a kibaszott pénz a lényeg! Van egy gyerekem, itt az isten háta mögött, és még csak nem is láttam, nem tudtam róla! Most meg itt ez a kibaszott fénykép, amiről én nézek vissza. Most mit kezdjek vele? Most mond meg, mi a faszomat csináljak ezzel az egésszel? Én nem akartam ezt! Kibaszottul nem! De mostantól minden megváltozott. Többé nem tehetek úgy, mintha nem lenne, mert létezik. Akarom vagy sem, ő az enyém, és részemmé válik a jövőben, nem tehetek úgy, mintha nem tudnék róla. Itt ez a kölyök, akinek én vagyok az apja. Legalább is szerinte.

-      Szerinted hazudik?

-      Attól tartok nem!

-      Akkor mi legyen?

-      Hát pont ezen agyalok! Botrány nélkül kell megoldani…..valakit rá kell állítani az ügyre.

-      Azt írja sürgős!

-      Tudom mit írt, még el tudom olvasni! Nem kell ismételgetned!

-      Akkor is engem küldtél utána – hagyja figyelmen kívül a kitörésem – ha gondolod, most is megteszem.

-      És mégis mit?

-      Finn vagyok….a gyerek fehér akár a hó, nyugodtan mondhatom hogy az enyém. Keress egy magánnyomozót, és én megbízom azzal, hogy nyomozza le. Akár hallhatott is rólam, ha meg nem, majd elejtem pár szóban, hogy kinek dolgozom, meg, hogy nős vagyok gyerekekkel. Szóval teljes diszkréciót kérek, és éreztetem vele, hogy vannak befolyásos ismerőseim.

-      Ez nem is rossz ötlet. Megtennéd?

-      Majd te magyarázod el Kathynak, ha kiderül…..

-      Eh….. – legyezek – tudja milyen nyuszi vagy!

-      Nem mondok semmit, mert sértődés lesz, de én ismerem a gyerekeim számát…

-      …..tényleg jobb, ha befogod! – bólintok.

-      Szóval, attól, hogy ráállítok egy nyomozót, még beszélned kéne vele. Ki tudja meddig vár. A futam után szünet lesz, írj neki egy SMS-t, hogy néhány nap múlva vissza jössz és felkeresed. Adj egy hetet. Kérdezd meg tőle, hogy így neki is megfelel?

-      És honnan szerzel nyomozót.

-      Majd te szerzel! Van egy remek menedzsmented, sajtósod, PR-osod meg, ügyvédeid. Valaki csak tud egyet!

-      Rendben! Azonnal telefonálok! De neked lesz! – bökök rá.

-      Ez csak természetes – sóhajt – hisz ismersz milyen telhetetlen farok vagyok!

Nem reagálok a gecizésére, mert szükségem van rá.

* *  *